SKata ajánlatai és egyéb nyalánkságok

Üzleti lehetőségek, internetes munka, hálózatépítés, spórolás

Azokról a bizonyos tapasztalatokról ejtenék néhány szót, mert úgy látom már nagyon türelmetlenek vagytok:

Az első pár nap:

Nem tudom igazán megfogalmazni az érzést, de mintha sosem fogyna el az energiám. Lefeküdni nem azért kellett este, mert annyira fáradt voltam (mert ugyebár az ember lánya igencsak el tud fáradni, ha éppen nagy költözködésben van), hanem azért, mert itt volt az ideje a lefekvésnek.

Második nap kb. dél, egy óra felé jutott eszembe, hogy én még ma nem ettem semmit... Nem voltam éhes...

Az első hét után:

Mivel a költözés során a tükreink és a fürdőszobai mérleg rejtélyes tartózkodási helye miatt a kinézetemet, illetve a súlyomat nem tudtam ellenőrizni, de mindenki azt mondja látszik egy kis eredmény.

Volt egy nap, amikor a reggeli, vagy az előtte lévő esti fürdésnél lekerült a tapasz, de az új nem került fel. Estére meg is lett az eredménye, olyan fáradt voltam, mint a tapasz használatának elkezdése előtt egy kiadós 10-12 órás munkanapon.

 Aztán másnap mikor megint feltettem egy tapaszt, estére minden rendben volt.

Az éhséggel ugyanaz a helyzet, nem vagyok éhes, eszek de kevesebbet, mert nem is kívánok többet.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 3
Heti: 26
Havi: 133
Össz.: 18 795

Látogatottság növelés
Oldal: TAPASZ-talataim a tapaszról
SKata ajánlatai és egyéb nyalánkságok - © 2008 - 2024 - skata-lehetosegei.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »